Lassan kifelé kacsintgatok a gödör mélyéről, ahová az utóbbi időszakban kerültem. Újra el tudom kezdeni a magammal való foglalkozást.

Legutóbb azt írtam, hogy az önbecsülésem a béka feneke alatt van. Ez sok dolognak köszönhető, de most utólag látom, hogy főleg mi ennek az oka. Évek óta együtt dolgoztam valakivel, aki az utolsó 1-2 évben megváltozott. Függtem tőle, mert az üzlet az övé volt. Röviden annyi, hogy az utóbbi 2-3 évben elkezdett menni a szekér, amit nem tudott kezelni. Ez természetesen kihatással volt rám is.

Az utóbbi pár évet egy olyan emberrel dolgoztam le, aki folyamatosan éreztette velem, hogy függök tőle, rám vetítette a házássági problémáit, ha hibázott, elviccelte, ha én hibáztam... nyilván kitalálod, hogy nem volt viccelődés. Egyre inkább számonkérést kaptam csak tőle a támogatás helyett. Nem sorolom tovább. Ez valami olyan durva mélységekbe taszította az önbecsülésemet, ami kihatással volt a teljesítményemre, a munkámra, a magánéletemre. És emiatt kerültem brutális szakadékba az elmúlt hetekben. 

De ennek most vége. Pont ezért tudom most már megfejteni ez a helyzetet, mert vége. Mert közben sikerült megtapasztalni, hogy milyen egy teljesen más környezet. Már rég ki kellett volna ugranom ebből, tudom. De amikor az ember benne van, nagyon nehéz kívülről látni. A következő hasonló helyzetben mindenesetre már tudni fogom a teendőket. 

Elkezdtem most az önbizalmamon dolgozni, és felvetődött bennem a kérdés, hogy hol van az introvertáltság és az önbizalom határa. Ha van határ, akkor is nagyon vékonynak érzem. Olyannak, mintha egymásból következnének. Introvertált vagyok, ezért nincs önbizalmam? Vagy nincs önbizalmam, ezért befelé fordulok - tehát kvázi introvertálódom? Nem tudom, hogy magamban hol van ennek a határa, de próbálok rá tudatosan figyelni az elkövetkezendő időszakban.

Gondoltam írok gyorsan egy helyzetjelentést, hogy mi újság van velem. Sok jót nem tudok mondani.

Az előző postban azt ígértem, hogy majd most jól átállok a korai kelésre. Ez sajnos egy megbetegedés miatt nem jött össze. Néhány napra teljesen kidőltem, aztán minden folytatódott úgy, ahogy volt.

Összességében a motivációm és az önbecsülésem a béka segge alatt van. Nagyon. Eddigi pályafutásom során még soha nem voltam ilyen mélyen. Valahogy semmi nem akar összejönni és most legszívesebben megnyomnám a reset gombot, hogy akkor kezdjük elöről. Öngerjesztő negatív spirálban vagyok, húz lefelé az örvény, és egyelőre nem találtam meg a kiutat belőle.

Szarnak érzem magamat. Belekezdtem valamibe, ami eddig úgy néz ki, hogy teljes kudarc, pedig az előzetes visszajelzések alapján tarolnia kellett volna. A probléma az, hogy ezen most a fix megélhetés múlik. Persze ott motoszkál a fejemben, hogy talán ezt is az introvertáltságom okozza, hogy a gátlásaim miatt nem tudok kellően odaállni mögé, nem tudom kellően odatenni mögé az arcom, és ez okozza a sikertelenséget.

Megfordult már az is a fejemben, hogy elhúzok én is Londonba mosogatni, és hagyom ezt az egész vállalkozósdit. Most nagyon kiszakadnék ebből, csak rengeteg kötelezettségem van, ami miatt folytatni kell. Tényleg soha nem gondoltam volna, hogy valaha el tudok jutni ilyen mélyre. 

Mindig mondogatom magamnak, hogy csak magamat sajnáltatom, amikor elkezdek belül siránkozni a helyzet miatt. Máskor ez segíteni szokott, de most valamiért nem működik ez sem.

Nehéz lesz innen kijönni. Lehet, hogy most átmenetileg beleállok a földbe pénzügyileg is. De azt szoktam mondani, hogy majd valami lesz. Mert valami úgy is lesz.

Meg kell emberelnem magamat, és csinálni. 

Ma elég hülyén indult a napom. A szokásosnál is később sikerült lefeküdnöm, olyan 3 körül, és reggel 7-kor már fel kellett kelnem. Gyakorlatilag használhatatlan voltam, ezért vissza kellett feküdnöm, így a szokásos 9 órai kelés helyett 11 órakor sikerült felkelnem. Utána egy szál alsógatyában belevetettem magamat a munkába, ügyfél hívott telefonon, stb., így a reggeli fürdés is elhúzódott egészen délután 14 óráig. (Vannak a home office-nak előnyei, igen.)

Fürdés közben aztán azon gondolkodtam, hogy vajon az éjjeli bajolyság hogyan viszonyul a halogatáshoz?  Világ életemben inkább éjjeli bagoly voltam. Ha voltak is időszakok, amikor korán keltem, azt többnyire kényszerből tettem. Most viszont volt egy olyan felismerésem, hogy ezt akár akaratomon kívül is arra használom, hogy halogassak.

"Úgy sem vagyok nap közben produktív, majd este/éjjel megcsinálom." De mi lenne, ha megemberelném magamat, és mindent megpróbálnék nap közben megcsinálni, hogy este időben le tudjak feküdni? Vajon ez tud választás kérdése lenni, vagy beállítottságtól és személyiségtípustól függ? 

A felismeréstől függetlenül gondolkodtam mostanában azon, hogy átállok a korai kelésre. Ezt a jövő héttől ki is fogom próbálni, a tapasztalatokról pedig beszámolok majd itt a blogon.

Hogyan született ez a blog? 

Egy délelőtti hajrá után leültem egy kicsit szusszanni a kanapéra, mielőtt nekiállok a munka folytatásának. Közben azon gondolkodtam, hogy kezdeni kéne valamit a kóros halogatásommal.

Múltkor olvastam egy cikket a hvg-n, hogy az egyén agyának felépítése tehet róla, ha valaki halogatásra hajlamos.  

A kanapén fekve is eszembe jutott, ez járt a fejemben: vajon az én agyam is ilyen? Nem is tudok mit tenni? Mondanom sem kell talán, hogy az ilyen jellegű gondolatok elég destruktívan hatnak az amúgy sem túl izmos önbizalmamnak. De ilyenkor kell mindig emlékeztetnem magamat arra, hogy talán van kiút, talán lehet benne fejlődni ennek ellenére is.

Elkezdtem keresgélni a témába vágó cikkeket, és könyveket. Közben pedig olyan gondolatom támadt, hogy mi lenne, ha mindezt, a folyamatot meg is osztanám másokkal?

Épp a napokban írt Wolf Gábor a Marketing Commando Facebook oldalára a motivációval kapcsolatban. Ez pont arról szólt, hogy emberek pontosan tudják, mit kéne tenniük ahhoz, hogy sikeresek legyenek, de mégsem teszik. Viszont, ha munkanélküli segít egy munkanélkülinek munkát keresni, ő maga is sokkal motiváltabb lesz ezzel kapcsolatban.

Ez a gondolat akkor nagyon tetszett nekem, de introvertáltságom miatt ez nagyon nem egyszerű feladat. Akár személyes vagy céges Facebook oldalon nem kezdenék bele ilyen jellegű tanácsosztogatásba.

De a kanapén valahogy ezek összeértek. Nagyon régóta szeretném leírni a gondolataimat magammal, az életemmel, a karrieremmel kapcsolatban, de eddig felületet nem találtam rá. 

Így született a gondolat, hogy a hátrányomból előnyt kovácsolok, és elsősorban az introvertáltság szemszögéből mutatom be egy introvertált vállalkozó életét, gondolatait, fejlődési lehetőségeit.

Normál esetben ezt az ötletet eltettem volna az ötletraktárba, de formálisan hátba vágtam magam, hogy Béla b*meg! Most azonnal odaülsz a gép elé, és megcsinálod a blogot! Gyerünk!

Béla aztán odaült, és megcsinálta. Jól sikerült a hátbavágás. 

A halogatásnak ez az ellenszere amúgy néha jól működik, de messze nem tökéletes. Éppen ezért kell tovább keresnem a megfelelő technikák után.

Egyébként nem Bélának hívnak.

Helló!

Engem... jajj, dehogy mondom meg a nevemet. Hiszen introvertált vagyok! Halmazati büntetésként vállalkozó is. Ez a kettő nem igen fér össze, az élet mégis úgy hozta, hogy introvertáltként lettem vállalkozó.

Miért kezdek blogírásába? 

Rengeteg gondolatom van ezzel kapcsolatban, amit ki szeretnék írni magamból. Természetesen inkognitóban. Ezzel elsősorban a hozzám hasonlók segítése a célom, és nem utolsó sorban a saját magam megismerése és a fejlődés.

Nem mindig lesz fókuszban az introvertáltság. Szeretnék majd írni például a halogatásról is. Rendkívül nagy halogató vagyok, de ebben is szeretnék fejlődni. Ehhez pedig ez az anonim felület tökéletes lesz, mert nekem az nem megy, hogy a manapság fénykorát élő Facebook csoportokban, névvel és képpel ilyenekről diskuráljak.

Aztán, hogy valaki olvassa-e majd ezt a blogot, az mellékes. Nekem jó lesz majd visszanézni, hogy honnan indultam, és hová jutok majd.

Egyszer az is lehet, hogy felfedem kilétem, de addig is fedje ezt jótékony homály.